LÁTNIVALÓK

Az egykori Korona Szálló ad helyet a Matyó Múzeumnak, mely híven mutatja be a matyó népművészet mellett az itt élő emberek egykori mindennapjait.
A belsőleg megújult Szent László templom több büszkeséggel rendelkezik: 2006 óta új orgonán szólalnak meg az egyházi zenék, a falakat díszítő monumentális képeket pedig a mezőkövesdi freskóművész, Takács István készítette. A matyó világot festészetében megörökítő művész állandó Életmű-kiállítása múzeumi gyűjteményként megtekinthető a Galéria épületében. A városközpontban, a Hősök terén kapott helyet több emlékmű: az egykori megélhetésnek, a summásságnak állít emléket a summás szobor. A viszontagságos évekre utal az 1848/49-es szabadságharc 100 éves évfordulóján emelt obeliszk, valamit az 1956-os márvány emlékmű. Az 1979 óta működő Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum éppúgy bemutatja a 19. század közepétől használt állati erővel hajtott járgányokat, mint a 20. század közepén működő modern traktorokat. Emellett szemlélteti a hagyományos matyó „ólaskert” elemeit is. Az Iskolatörténeti Gyűjtemény az 1920-as évek diákéletét tükrözi korhűen berendezett tantermében. A Kavicsos-tó körül létesült Szabadidőpark a város kedvelt kikapcsolódási helyévé vált. Itt épült fel a modern, kéttornyú Jézus Szíve templom, melyet búcsúja idején számos távolról jött zarándok keres fel.

Authentic Sneakers | NIKE RUNNING SALE

Látogatók

37423140
Ma
Tegnap
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
5433
9868
24876
452164
37423140

Időjárás